szép állapotban

Salvador Dalí világsikert aratott egyetlen regényének segítségével újra beléphetünk abba a bizarr világba, amelyet festményeiről már jól ismerhetünk. Az író élénken vizuális kifejezésekkel tárja elénk egy káprázatos, különcködő és szertelen arisztokrata csoport szerelmi kalandjait és intrikáit. A szereplők extravagáns életstílusukkal kitűnően szimbolizálják az 1930-as évek Európájának dekadenciáját. Az 1934. februárjában, Párizsban lezajlott zavargásoktól, a II. világháború utolsó napjaiig követhetjük nyomon összefonódó-szétváló sorsukat, miközben Dalí ragyogó és drámai látomásának sebesen pörgő kerekén szemünk elé tárul a háborús Európa sírfelirata.

"Salvador Dalí egyike azon művészeknek, akikkel szemben egyszerűen képtelenség közömbösnek maradni. Valaki vagy a csodálója lesz, és élvezettel bontogatja ki titkainak bársonyosan olvadozó szárnyait (hogy kellőképp szürreális legyek már rögtön az elején), vagy pedig céltalannak és szentségtörőnek tartja alkotásait.
Aki úgy érzi, az utóbbi kategóriába tartozik, azt nagy valószínűséggel Dalí regénye sem fogja e meggyőződésétől eltántorítani, aki viszont szimpatizál a katalán művész munkásságával, az mihamarabb szerezze be egyetlen regényét, az ?Elrejtett arcok?-at, ezt a néhol kétségkívül a közérthetőség határán túl lévő, de kellő odaadással romlottan is gyönyörűvé váló alkotást.

Ha azt mondom, szerelmi történet, akkor nem hazudok. Ha azt mondom, háborús regény, akkor sem. Leginkább mégis azt mondhatnám, valahol a kettő szintéziséből létrejövő halálközeli állapot vészjósló csendje lengi be a művet, de garantáltan nem olyan értelemben, ahogy azt bárki elképzeli.
A szerző az 1930-as évekbe kalauzol el minket, ahol is a francia arisztokrácia ?kissé? különc életmódjába és szokásaiba enged bepillantást ? teljes mértékben kendőzetlenül. A két ?főhős? (vagy inkább fő-áldozat?), Hervé de Grandsailles gróf és Madame Solange de Cléda köré épül a történet, az ő kapcsolatuk a váza minden egyéb mellékszálnak, még ha ezek néhol háttérbe is szorítják közös pontjukat.

Ez a bizonyos kapcsolat természetesen meglehetősen extrém, a szerző többek között a szerelmet is újradefiniálja általa. Sőt, Dalí maga hozza létre a vágyakozás és a kiábrándulás gyönyöréből/gyötrelméből létrejövő ?clédaizmust? ? egyfajta szenvedés-vallást, aminek végső kiteljesedése elemi erővel zúz szét és morzsol fel maga körül mindent, hogy aztán végleg önmaga ellen forduljon.
Az ?idilli képet? (ami, mondanom sem kell, valójában nem az) az idő múlásával át-átszakítják a második világháború páncél- és méregkarmai, elszakítva a személyes kötelékeket is, s tovább mélyítve a hiány és vágyakozás ráncait.
A fősodor mellett szintén igen erőteljesen jelen lévő ?oldalágak? is ezáltal alakulnak-változnak: árulás, intrika, szerencsés és szerencsétlen véletlenek egyaránt segédkeznek abban, hogy kellőképp élvezetes legyen kirándulásunk Dalíországba.

Dalí természetesen nem tagadja meg festői mivoltát: ezúttal a szó válik kezében ecsetté, olyan tökéletes és néhol hihetetlenül vizuális leírásokat teremtve, melyekkel sehol máshol nem találkozhatunk. Ez az a regény, amit kár lenne megfilmesíteni ? hisz ezt minden olvasója elvégzi az utazás során, s a személyes világ hozzátétele szerintem még csodálatosabbá formálja a ?végeredményt?.
(Megjegyzem, mindenképp dicséret illeti Szántai Zsoltot a tökéletes fordításért.)

Számtalan művészettörténeti utalás is fellelhető a könyvben. Dalí beveti minden ?kedvencét?, Moreau-tól Millet ?Angelus?-áig (amit festőként is előszeretettel ábrázolt szürrealizálva), sőt, néhol beveti önmagát is, harmadik személyben. Nem is ő lenne, ha nem jutna el valamilyen formában önmagához.
Tanulságos, kreativitás-formáló regény, mint ahogyan Dalí teljes életműve is az. Hatása az utókorra felbecsülhetetlen mértékű (és értékű): a festészettől a filmművészeten át a könnyűzenéig megtalálható napjainkban is.
Legutóbb épp a Nevermore énekese, Warrel Dane hasonlította hozzá együttese hangulatvilágát ? nem is jogtalanul, a regény olvasása közben nekem is többször bevillant a Dreaming Neon Black korszaka ? csak hogy egy kis áthallás is legyen itt a művészeti ágak között.

?...ha én nem írom meg, valaki más tette volna meg helyettem, valószínűleg gyengébben.? ? jelenti ki Dalí előszavában, s noha ön-bálványozása néhol már kóros méreteket öltött, ezúttal kétségkívül igazat szól."
 

A Képet hamarosan töltök fel